"Közlekedik a család" 2020 megyei döntő Zala megyében

„Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat Zala megyei döntőjét a Zala Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2020. szeptember 05-én (szombaton) 09.00 és 15.00 óra között rendezte meg, Zalaegerszegen a Bozsoki út 1/D. szám alatti SPIRIT AUTÓ márkakereskedés telephelyén.

 Már a (www.kozlekedikacsalád.hu) netes nevezések figyelembe vételével a verseny napjáig minden eddigi rekordot megdöntő számban jelentkezett 38 család. A helyszínen újabb négy család döntött úgy, hogy benevez a versenyre. A feladatok sorába 50 kérdéses KRESZ-teszt, autós és kerékpáros ügyességi feladatok kerültek. Emellett felmérték a versenyzők műszaki ismereteit, valamint elsősegélynyújtási és más, a közlekedésbiztonsággal, bűnmegelőzéssel kapcsolatos feladatok vártak rájuk. A három helyszínre szervezett verseny (autós és kerékpáros) ügyességi számait és megnyitóját a SPIRIT  Autó Kft. telephelyén tartották, a továbbiaknak a Magyar Olaj és Gázipari múzeum és Start Kft. adott otthont. A verseny megkezdése előtt afféle bemelegítésként Geszti Marton Péter és Mézes Botond Csegő, két 13 éves diák mutatott be érdekes gyakorlatokat egykerekű biciklikkel.

 A „Közlekedik a család” vetélkedő megnyitóján a város nevében Bali Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere a verseny fővédnöke mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a korszerű infrastruktúra kiépítése mellett a biztonságos közlekedés megteremtésében fontos szerepet töltenek be az olyan rendezvények, mint a családok számára kiírt verseny, mondta az alpolgármester. Az alpolgármester mellett egy másik helyszín házigadája Péter Károly múzeumigazgató és a SPIRIT AUTÓ KFT képviseletében Varga Tamás úr köszöntötte a versenyezni vágyó családokat.

A SKODA szakemberek a verseny meghirdetésében tevékenyen részt vettek, egyik házigazdaként a rendezvény napján a megbeszélteknek megfelelően hatékonyan segítséget nyújtottak a lebonyolításban is.

 Záráskor Anti András r. alezredes rendőrségi tanácsos, közlekedésrendészeti osztályvezető átadta a díjakat az első három helyezett családnak.

 

 

Vissza